Az antihisztaminok a szervezetben az allergiás reakció során felszabaduló természetes vegyületek (antitestek), a hisztamin hatását gátló szerek.

Az antihisztaminok enyhíthetik a szénanátha során fellépő könnyezést, orrfolyást  és szájpadviszketést, de a rhinovírusok okozta nátha esetén, a vizsgálatok szerint, csekély pozitív hatásuk van.

Az 1987-ben végzett kettős vakpróbával kimutatták, hogy a rhinovírussal fertőzött csoportokban nem változtak lényegesen a tünetek és a nyáktermelés mértéke akár antihisztamint, akár placebót kapott a beteg.

Az antihisztaminok nátha vagy influenza esetében való alkalmazásának kettős negatív hatása lehet:

• Kiszárítják a nyálkahártyákat (éppen akkor, amikor az immunválasz arra támaszkodna, hogy az áramló nyák a behatoló vírusokat a nyirokkeringésbe és egyéb szűrőrendszerekbe szállítja),
• és emellett álmosítanak.

Ráadásul az antihisztaminok hatására a nyák besűrűsödik és áramlása lelassul (miközben kiszárad), ettől még inkább beszűkülnek a légutak, és végül a beteg köhögni kezd.  Mellékhatásaik között pedig szerepel a szédülés, étvágytalanság, a száj kiszáradása, hányinger, látászavar és/vagy vizelési zavar.

Az antihisztamin-tartalmú náthaellenes szerekről azt hirdetik, hogy enyhítik az orrdugulást és a köhögést, valamint azt, hogy aktív hatóanyagaik gátolják a nyálkahártyák nyáktermelését, ugyanakkor csökkentik az agyban a köhögési ingert.

De már rámutattunk, hogy ha azt akarjuk, hogy immunrendszerünk a legbiztosabban elbánjon a vírusokkal, legfeljebb egy, legkellemetlenebbnek ítélt tünetet szabad kezelni. Válasszuk tehát a kevesebb hatóanyagot alkalmazó és irányítottabb kezelési módot -köhögésre köhögés elleni gyógyszert, vagy orrdugulásra nyálkahártya-összehúzó szert.