Az influenzavírus elleni oltóanyag hatékonyságát a fertőzés megelőzésében már korábban felismerték.

Az első inaktivált vakcinát 1941-ben törzskönyvezték az Egyesült Államokban. A katonákon történt kipróbálás 1943-ban 70 százalékos védettséget mutatott. Az eredményeken felbuzdulva, 1945-ben már a civil lakosságot is immunizálták. Ez a vakcina az ún. csirkevörösvértest adszorpciós-elúciós módszerrel készült Az adszorpció fogalma a gázok, gőzök, szilárd felületen történő megkötődését, folyadékká válását jelenti, az elúció ‘kimosást, közös anyag szétválasztását’ jelöli.) 

A vakcina elnevezése arra utal, hogy inaktivált, vagyis elölt kórokozókat, vagy azok detoxikált termékeit, tartalmazza, melyek megtartották antigénszerkezetüket.

A hatvanas években az előállítási technológia több lépésén sikerült javítani:

– 1960-ban Kilbourne és munkatársai kifejlesztették az ún. ‘high yield reasszortáns’ (genetikailag átalakított, nagy hozamú) törzseket.  Az így előállított reasszortáns vírus (reasszortáció = az RNS-molekulák átrendezése) embrionált tojásban kitűnően szaporodik, ugyanakkor a hatékony immunizáláshoz szükséges antigén szerkezetű HA-t (hemagglutinin) és NA-t (neuraminidáz) tartalmazza (2 glikoprotein . Ezen törzsek használatával el lehetett érni, hogy egy embrionált tojás oltásával 2—3 adag oltóanyag készüljön.

– Sikerült korszerűbbé tenni a tisztítási technikát is: A folyamatos ultracentrifugálást adaptálták az influenzavírus tisztításához, mellyel sikerült megoldani a korszerű, zárt rendszerű, ipari méretű tisztítást-koncentrálást.

– 1968–ban törzskönyvezték az első ún. „split” vakcinát. Ennél a vakcinatípusnál a tisztított, koncentrált vírust detergenssel kezelték, aminek segítségével a vírus lipidburkát és RNS-ét el lehetett távolítani az oltóanyagból.

A nyolcvanas években jelent meg az alegységvakcina. Ez már csak a vírus felszíni fehérjéit (HA, NA) tartalmazta.

Ismerkedjen meg az influenza elleni védőoltások ‘élő vakcina’ alapú formájával! LÉPJEN TOVÁBB>>>